A világ 7 csodája
Nagy-Korallzátony
A kétezer kilométer hosszú és körülbelül 350 ezer négyzetkilométer területű kivételes természeti képződmény Ausztrália északkeleti partvonala mellett húzódik. Az UNESCO Világörökség legnagyobb helyszínének, egyben a Föld legkiterjedtebb korallzátony-rendszerének számító látványosság 3400 különálló korallzátonyból áll, különlegességét pedig gyönyörű látványa mellett elsősorban rendkívül gazdag és változatos élővilága adja, közöttük a számtalan korallpolip, a teknősök, a különféle tengeri emlősök és a körülbelül 1500 különféle hal- és kétszáz madárfaj.
Az Alexandriai világítótorony
Haszna
Az ókori világ hét csodája közül az Alexandriai világítótorony volt az egyetlen, amely esztétikai szépségén és építészeti eleganciáján túl gyakorlati funkciót is betöltött. A tengerészeknek állandó biztonságot nyújtott a kikötőbe való visszatérésre.
oA különböző korok építészeinek ezen felül sokkal többet jelentett, hisz sokáig a világ legmagasabb épülete volt. A tudósokat pedig a torony tetején található varázslatos tükör bűvölte el, amelynek tükröződését több mint 50 km-ről észre lehetett venni.
A világítótorony a mai Egyiptom területén állt.
Története egészen Nagy Sándor haláláig nyúlik vissza. Sándor halála után parancsnoka, Ptolemaiosz Szótér vette át a hatalmat Egyiptomban. A hadvezér tanúja volt Alexandria megalapításának és fővárossá alakításának. A városhoz közel fekszik egy picinyke sziget: Pharos. A neve a legendák szerint a Pharaoh szigetének változata. A szigetet gát köti össze a szárazfölddel, ezáltal kettős kikötőt biztosítva a városnak.
A veszélyes hajózási lehetőségek és a zátonyokkal teli partszakasz miatt szükség volt a világítótorony megépítésére.
Története egészen Nagy Sándor haláláig nyúlik vissza. Sándor halála után parancsnoka, Ptolemaiosz Szótér vette át a hatalmat Egyiptomban. A hadvezér tanúja volt Alexandria megalapításának és fővárossá alakításának. A városhoz közel fekszik egy picinyke sziget: Pharos. A neve a legendák szerint a Pharaoh szigetének változata. A szigetet gát köti össze a szárazfölddel, ezáltal kettős kikötőt biztosítva a városnak.
A veszélyes hajózási lehetőségek és a zátonyokkal teli partszakasz miatt szükség volt a világítótorony megépítésére.
Az építés menete
Hatalmas kőtömbökből épült és három részre lehetett tagolni: az első a talapzat, egy négyzet alaprajzú emelet, amely 55,9 m magas volt, a belsejében egy hengerszerű üreggel. Ezt egyfajta "liftaknaként" használták, amelyben a tűzhöz szükséges anyagokat juttatták a torony tetejére. A középső egy nyolcszögalapú szint, mely majd 30 m magas volt. A harmadik szint pedig, amelynek alakja egy körhöz hasonlatos, 7 m magas volt, nagy tükrök voltak benne, amelyek tükröződését több mint 50 km-ről észre lehetett venni. Éjjel tűz jelezte a hajósoknak az utat.
A torony tetején egy szobor állt. A szobor kilétét illetőleg több vita is van a történészek között: egyesek szerint Poszediónt, a tengerek istenét ábrázolta, mások szerint Zeuszt, a főistent.
A torony fontosságát az ókorban jelzi az is, hogy a képe szerepelt a római pénzérméken, ahogyan manapság is szokás a forgalomban levő bankjegyeket, érméket híres épületekkel, személyek arcképével díszíteni.
A pusztulása
A világítótorony ábrázolása egy Ptolemaiosz kori érmen , Kr. e. 189-ből
956-ban egy földrengés kisebb károkat okozott a toronyban, majd 1303-ban és 1323-ban két nagyobb földrengés komoly pusztítást végzett az épület szerkezetében. 1480-ban az egyiptomi mameluk szultán, Qaitbay erődöt építtetett a világítótorony helyére, a torony köveit és márványait is felhasználva. Majd egy 14. századi földrengés végleg lerombolta a világítótornyot; maradványait Alexandria keleti kikötőjében találták meg a búvárok 1994-ben.
A világítótoronyról a legtöbb információt egy arab utazó, Abou-Haggag Al-Andaloussi hagyta az utókorra, segítséget nyújtva a modern régészeknek az épület rekonstrukciójában.
